Úgy gondolom, a fogyókúra az év minden szakaszában klasszikus téma, azonban főként az ünnepek után (bár az is jó rég volt...).

A keletiek híresek alacsony testmagasságukról és vékony csontozatukról. Az európai, illetve az ázsiai szervezet alapjaikban véve különböznek egymástól, utóbbiak sokkal nehezebben növesztenek tokát, míg nyugaton egy megfelelő testsúlyú embernél is előfordulhat, természetes módon. A keletiek emésztése jóval gyorsabb, mit a szaké alacsony alkoholtartalmával fordítottan arányos hatásfoka bizonyít. Tehát az öreg kontinens másik felén általánosan rendelkeznek a megfelelő adottságokkal, azonban létezik néhány fortély, melyek révén egészségesebben, így valószínűsíthetően kevesebb felesleggel élhetünk mi is.

Az első nagyon fontos eszköznek a pálcikát tartom. Mikor Japán földjére portugál kereskedők érkeztek a középkorban, kora újkorban, a szigetlakók egyrészről kiröhögték a nyugatiakat hatalmas orraik miatt, másrészről barbároknak tartották őket, amiért nem tudnak pálcikával enni (akkoriban Európában még a kéz használata dívott). Én magam imádom a két csettegő fadarabbal elfogyasztani a tálon lévőt, rántott hústól elkezdve töltött káposztán át a tésztákig. És furcsa, mikor nyugati ízeket kínáló étteremben megfordulva villát és kést kell alkalmaznom. De miért olyan jó a pálcika? Egyrészről, szerintem sokkal egyszerűbb a használata, a normál evőeszközökkel bénábban bánok. Másrészről, ezzel nem fal az ember. Felmérések szerint a gyomor húsz perc elteltével érzékeli a lenyelt tápanyagot, ám mivel gyorsan eszünk, hajlamosak vagyunk túl sokat fogyasztani. Pálcikával kisebb adagot emel fel az ember, s ha még nem elég gyakorlott, képtelen kapkodni, azaz több időt tölt el ugyanakkora ételadag felett, mint általában.

A japánok emellett sokkal tovább rágják az ételt, kutatók szerint harminc-negyven állkapocszárás lenne ideális, így a gyomor kevesebb feladatot kap, s szintúgy lassabban telítődik.

A harmadik legfontosabb összetevő a "mit". Japán konyhája tradicionálisan csak halra s zöldségekre épül, alacsony kalóriatartalmát magas tápanyag koncentráció kíséri, ellentétben a tehenes csokikkal és két szénhidrátlap közé szorított marhahússal. (Ha már marha, megemlíteném, hogy az országban a nehezen emészthető nyugati étkek, mint a steak, nagy népszerűségnek örvendenek, azonban ezt gyomruk nem túlzottan preferálja. Vezető halálozási indok az emésztőrendszeri problémák.)

A "mennyi" is fontos kérdés. Nagy családi összejövetelekkor többnyire mindent meg akarunk kóstolni, csakhogy a fogások egyre-másra következnek, s valamelyik rokon szinte mindig kínálgatja a többieket, egyen még, egyen még, nem számít, hogy a konyhában vár még három különböző tálétel, valamint ötféle sütemény. Japánban, csakúgy, mint Mongóliában minden étel az asztalon várja a fogakkal való találkozást. Több mindenből vesznek kicsi adagokat, így a rengeteg íz ízlelőbimbóikat is kielégíti, jól is laknak. A desszerteket se úgy fogyasztják, mint mi, jóllakottan, hanem külön étkezésként, mikor kicsit éhes az ember, s jól esik valami lecsúszva a torkon.

Hagyományosan a japán reggeli rendkívül kiadós, erre fektetnek a legnagyobb hangsúlyt, s nap közben egyre csökkennek az ételadagok. A felgyorsult, munkacentrikus életmód mindezt felrúgta, sokszor egyszerűen nincs idejük megfelelően táplálkozni, a fáradság, kialvatlanság és az ösztönzött teljesítési vágy elnyomja éhségüket, ami, magától adódóan nem épp egészséget támogató. Másik vezető halálozási ok a szívbaj, a rengeteg ledolgozott - akár heti 100-110 - óra következményeként.

Tehát a japánok nem csupán testi adottságaikból kifolyólag karcsúak, hanem rendelkezésre áll egy hagyománykör, mely mindezt elő is segíti.

Remélem, cikkem hasznos volt a fogyni vágyók számára s azoknak is, kiket az érdeklődés hajtott a cikk elolvasására.

http://www.flickr.com/photos/skibstad/5462471566/

A gyaru egy rendkívül különleges japán stílus, ami a már említett lolitával együtt a '70-es években alakult ki.

Lényege, ha ironikusan egyszerűsíteni szeretnénk, hogy a divatirányzatot képviselő japánok - karcsúságuktól eltekintve - egyáltalán ne nézzenek ki nemzetük képviselőinek. Fehér porcelánbőrüket rengeteg szoláriumozással, illetve feketéknek készített alapozók használatával indiaikat megszégyenítő színűre kreálják; szemüket tipikusan csillámló fehér szemhéjfestékkel festik ki, jó vastagon; hajuk a szivárvány színeiben pompázhat, ha kedvük úgy hozza. Általában ruházatuk sem marad el a felsoroltaktól, látványa olykor a megnevettetés ingerét hozza magával.

Létrejöttekor elég népszerű irányzatnak számított, az emberek szinte belebotlottak a járdán helyet foglalt, hangosan trécselő gyarukban. Feltűnő viselkedésüknek gondolati háttere van: tiltakozás a japán őrlőmalom, a munkacentrikus társadalom ellen.

A tipikus gyaru megjelenés.

Barna bőr, szívecskék, virágok, világbéke - csillagszemű királylány.

A divatirányzat, mint általában a stílusok, több alstílus révén is kibontakozik - egy elegáns himegyaru (a hime jelentése hölgy, hercegnő) látható a képen.

A négy évtized során csillaga lehanyatlott, korántsem oly közkedvelt, mint annak idején. De ma is él, virágzik megbotránkoztató, plázacicás, bűbájos, maga alkotta világában.

Gyaru kismamák Shibujában - a stílus következő generációja biztosítva!

Az irányzat férfi képviselői, a gyaruruok.

Gyaruo ő is, kissé szolidabb módon.

A japánok hagyományos viselete a kimonó; egy rendkívül kifinomult, szinte földig érő öltözet, melyet még a második világháború idején se volt képes teljességében kiszorítani a nyugati stílusú ruházkodás. Napjainkban ritkán hordják, főként tradicionális események alkalmával kerül elő a szekrényből. Divatcégek, hogy kedveltebbé tegyék, különféle fogásokat vetnek be az üzlet érdekében, például gyermekek számára Micimackós, hercegnős, egyéb mintákkal festett ruhák hagyják el a gyártószalagokat. Ezeknek a kimonóknak a minősége sem a régi, műszálból, egyéb modern anyagokból készülnek az olcsóbbak.

A szigetország híres arról, régi hagyományaikra alapozzák az új fejlesztéseket. Hatalmas felhőkarcolóik ugyanazon az elven épülnek, mint a több száz éve készült faházak. Így semmi meglepő nincs abban, hogy a kimonót is feltúrbózzák, akár különböző stíluselemekkel ötvözve újrateremtik. Idesorolható a wa lolita is.

A lolita, mint divatirányzat, a hetvenes években alakult ki. Lényege, hogy a viktoriánus kor stílusát veszi alapul, annak minden romantikájával. Az évtizedek során számos alága alakult ki, többek közt a fentebb említett wa lolita is. Legalapvetőbb irányvonala a gothic lolita, mint nevéből is kitűnhet, ez többnyire fekete és fehér színeket használ.

Lolita Tokió Harajuku negyedében.

Egy egyszerű, de nagyszerű gothic lolita öltözet.

Kosztümmel kombinált viselet.

Míg a wa lolita kihasználja a kimonó sokoldalúságát: színpompáját, szabását, eleganciáját. Gyakran szabják rövidebbre a szoknyarész alját, így egy rendkívül eredeti, kimondottan csinos öltözet az eredmény.

Nagyon boldog vagyok, hogy elindítottam egy saját blogot, egy számomra kedves témával kapcsolatban. Remélem, akadnak majd látogatóim, és nem csak magamnak írogatok. :)

Elsőként néhány alap dolgot szeretnék megemlíteni.

Ha sarkítunk, mondhatjuk, hogy Japán az ellentétek országa. Ez a viselet terén is igaz, hiszen az egészen extrém irányzatok, ám a rendkívül aranyos, modern, fiatal hölgy benyomását keltő ruhák szintén hatalmas népszerűségnek örvendenek.

Hogy ezen ellentétre rávilágítsak, blogomat elindító bejegyzésemben elsőként egy 26 éves kozmetikust szeretnék bemutatni, Akemit, majd Marinát és Maimait, akik a hétköznapi öltözködés elemeit emelték be a decora stílusba, izgalmas szín és formavilágot alkotva.

Akemiról Harajukuban készültek az alábbi képek. Barna poncsóját, ahogy fekete bőr táskáját is kedvenc boltjában, a Rose Budban vásárolta. Kiegészítői, egy arany fülbevaló (ami sajnos nem nagyon látszik), illetve kalapja nagyszerűen passzolnak a kompozícióhoz.